Csúszing & Parking

Hétfőn leruccant Csabi Siófokról, hogy akvaparkozzunk egyet éjjel. Jó nagy vihart hozott magával, így a hétfő kapásból kiesett, bár egy extrém túlélőtúrának jó lett volna, azért eliszogattunk, másnap pedig vitorláztunk. Kedden sem nyitott ki az az átkozott és mivel Csabi elfoglalt jómunkásember, haza kellett ballagnia csúszdázás nélkül, az irónia, hogy másnap már gatyarohasztó meleg volt. Be is hívtak nappalra dolgozni, és az egyetlen ami jó volt ebben, hogy kiderült, mostantól mehetnek fürdeni a dolgozók. Szerintetek hol leszek minden nap aug 20-ig? 🙂

Amikor sikerült beverekednem magam a biztonságiakon, nem tudtam merre menjek. Így munkán kívül elég elveszettnek éreztem magam, ledobtam a táskámat a csúszdás csajokhoz, és bekukkantottam a wellnessbe. Jó nagy medence, én speciel a jakuzzi részébe vágódtam bele. A lábad előtt a csempézett talajon van egy kis vizbeömlő, ami tök jól masszírozza a lábat, közben egy másik lyukból alulról nyomatják a buborékot. Ez kb 10 percig megy, aztán eláll, és most a hátad mögötti két lyukból jön levegővel kever vízsugár. Nah, szóval el lehet lazulni benne. Azon gondolkodtam ha most elengedne valaki egy kósza galambot észre se lehetne venni, mert minden bugyog. Tovább is álltam.

A következő állomás a hullámmedence. Annyira izgatott voltam, hogy én is belemerészkedhetek a nagy hullámmedencébe, hogy rögtön ugrottam is egy hasast ami akkorát csattant, hogy mindenki rámnézett. Aztán kaptam az arcomba egy jókora cunamit, szóval ennyit a közszereplésről. Jó erősek a hullámok, a part mellet, ahol fokozatosan mélyül a víz alig bírtam megmaradni fekve. Ez is kb 10 percig móka, utána lehet várni egy újabb órát a hullámokra.

Miután kb fél liter klóros vizet nyeltem, átcammogtam a toronyba ahol sok sok csúszófelület van 🙂 Kezdtem az anakondával, amire egyébként passzol a neve mind alakra, mind élményre. Igaz az első csúszás csak teszt volt, ha ülsz akkor lassabban csúszol, ha fekszel akkor gyorsabban, és méggyorsabban, aztán gatyaszaggatóan gyorsan és úgy érkezel a vízbe hogy nem csak a szádon át megy be a víz hanem az orrodon is. A kék az király. Gyors mint az állat, a zöld már kevésbé, és a hátat is b@assza rendesen, úgyhogy az annyira nem nyerő.

Fellelkesülve az eddigi sikereken gondoltam belevágom a fejszémet valami nagyobb fába, pl a turbó csúszdákba. A sárga a legkirályabb. Amikor becsusszansz a csőbe zuhansz lefele kb 2 métert és ugy megindulsz előre, hogy ha nem lenne medence a végén akár föld körüli pályára is állhatnál. Mint kiderült ennél az ülvecsúszás az előnyösebb különben a hátraspriccelő víz az orrodon át az agyadig jut.

A kamikaze csúszdáról nem kell sokat mondani, beszél helyettem a kép. Annyit azért mégis, hogy tényleg jó, de nagyobb a füstje, mint a lángja. Bár a tetejéről be lehet látni az országot, elég gyorsan az aljára érsz, és sokat kell visszamászni felfelé, de szerintem megéri.

A következő állomás a vadvízi halálkanyar gumifánkon, amihez egyébként elég nehéz hozzájutni, nagy a sor a cső aljánál. Mivel kicsit bebúsult az idő, kevesebben lettek, így hamar magamhoz ragadtam egyet, és már siklottam is. Amikor itt dolgozom, látom hogy elég sok ember kizuhan a matracból, úgyhogy én igyekeztem magam nem leégetni, a csúszás simán ment és tetszett is, de ajánlatos éjjel használni amikor nincsenek sokan.

És utoljára hagytam a wellness anakondát ami lényegében ugyanolyan mint a többi, annyi különbséggel, hogy melegvízes. A mellette lévő zöld hagymát meg nem tudtam kipróbálni, mert szintén sokan vártak rá, de ami késik nem múlik 😉

Advertisements

There are no comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: