Archive for 2008. október

“Népfronttal kezelné a válságot Gyurcsány”
október 11, 2008

A minap olvastam ezt a cikket az origo oldalán, és nem tudtam sirjak e vagy röhögjek, néhány mondat mellé odakommenteltem.

“Magyarországot támadás érte, nekünk egy dolgunk van: megvédeni Magyarország érdekeit, a családok érdekeit, a magyar gazdaság érdekeit” – mondta vitaindító beszédében Gyurcsány Ferenc. – Ugye ha nem sikkasztottátok volna el azt a rengeteg pénzt akkor most nem lennénk ennyire mély sz@rban.
A kormányfő szerint a gazdasági válság alapvetően változtatja meg a világot: “igazi nagy vihar ez, átrendezi az eddigi rendet”. – Miféle rendet könyörgöm? Itt a megválasztása óta káosz van bakker.
“Aki most helyesen cselekszik, az a vihar elültével elől találhatja magát” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a magyar gazdaság – az elmúlt két évben végrehajtott intézkedéseknek köszönhetően – erős, és kibírja a megpróbáltatásokat. – Aha. A magyar gazdaság marhaerős, kb 20 éve csak tutajozunk a sz@rtenger tetején, és próbálunk a felszínen maradni.
“Gondolják végig, hogy az-e a tét, hogy január 1-től növekszik-e a bér vagy júliustól,
vagy munkahelyek tízezrei szűnnek meg” – mondta Gyurcsány, aki szerint nem szabad növelni
a vállalkozások terheit, ezért csak akkor szabad a reálbérek növeléséről beszélni, ha már látható a károk mértéke. – Szerintem meg csökkentsük a parlamenti tagok számát és fizetését, mintegy milliárdokat spórolva ezzel az amúgy is csóró népnek.
“Ez nem arra való, hogy mindenki elmondja, amit eddig is mondott, ismerjük már egymást” – mondta Gyurcsány. Szerinte az lenne a “nemzeti teljesítmény”, ha mindenki el tudna lépni a saját álláspontjától.
Veres János felszólalásában azt mondta, bár pénzügyminiszter ilyet nagyon régen nem tett, mégis vissza kellett vonnia a költségvetést és az adócsomagot, mert szerinte ez az ország érdeke. – Ergo adók maradnak, fizu nem lesz több, evezünk tovább.

Én nem azt mondom hogy nem ezt kell tenni, mert nyilván ezt kell ha élni akarunk, de nem hiszem el hogy nincs egy kidolgozott terv az ilyen helyzetekre. Az amerikai piacválság közel egy hete tart, nem tudom Gyurcsányék mit reagáltak rá anno, de valami ilyesmit tudok elképzelni:
-Te, nem lesz ebből gáz?
-Hagyjadmá, dehogy lesz, úgysem ér az ide. Nah menjünk má kávézni.

Hotdog profile
október 1, 2008

Pár hónapja hoztam létre a hotdogon egy profilt, hogy milyen apropóból már nem tudom, de akkor nem sokat foglalkoztam vele. Nemsokkal később viszont megláttam egy hirdetést a főoldalon, miszerint lehet, hotdog profil design versenyre jelentkezni. Mindig is érdekelt mennyire vagyok jó abban amit épp csinálok, így hát “miért ne” alapon beneveztem. Vagy fél napot elszöszmötöltem mire rájöttem, hogyan tudom a hotdog stíluslapját felülírni, de végül sikerült, és meg is lett az eredménye, ami engem meglepett, hiszen elég sok jó profil került be a döntőbe. Mindenesetre köszi! 😀