Welcome to London

Szeptember 8.án sikerült végre elindulnom. Érdekességként megjegyezném hogy Füredről a Ferihegy 2-re eljutni több idő volt mint Budapest-Luton. A becsekkolás rendben ment, a WizzAir-es gép sem annyira fapad mint gondoltam, az ablak mellé ültem és volt szerencsém látni ahogy a poggyászomat 2 méterről bassza oda a szakképzett kolléga a futószalagra. Aki először ül gépen az meg fog lepődni mikor a kapitány csutkára kúrja a gázkart, és mint aki rakétán ül, úgy gyorsul az egész gép csörögve-zörögve, majd emelkedéskor az agyad a gyomrodba a száll, a gyomrod a seggedbe. Érdekes volt látni, ahogy a város egyre kisebb lesz, elhagyjuk Budapestet, a Fertő tavat, Bécset és Hollandiát. A leszállás is finomabban ment mint ahogy a filmekben mutatják, nem csikorogtak a kerekek, viszont turbulenciában leszállni igen kellemes érzés, imádkozni, miközben látod hogy a szárny vadul ráng a törzshöz képest, és gondolkodni vajon mikor törik el a hegesztés.

Azt nem tudom hogy csak az olimpia idejére, vagy egyébként is próbálják automatizálni az országba érkezést, de szokatlan volt, hogy az útlevelet nem kéri senki, csak bedugod egy kis szkennerbe, majd belépsz egy kamera elé ami eldönti, hogy szimpatikus vagy e. Nálam elég sokat gondolkozott, de végül mákom volt, és tovább engedett ahol felmarkoltam a poggyászt. Remélem egyben van még, ha a pálinka eltört, nagyon megverek valakit. Érdemes még a terminálon belül jegyet venni a greenline coachra, mert 6 fonttal olcsóbb mint a buszon a sofőrnél. Amikor először pillantottam fel, majd beszartam mikor észrevettem, hogy 90-el száguldunk a szembe sávban, és csak azután esett le, hogy hoppá, ez (sem) normális errefelé. Érdemes azt is megnézni, hogy az albérletet melyik tube-al tudjuk megközelíteni, mert akkor ott kell leszállnunk a buszról is. Már ha megáll. Mert ez pl elég sok helyett kihagyott, én azt hittem végállomáson sem fog megállni, mert elsuhantunk egy Victoria tábla mellett. Kis kóválygás után megtaláltam a Victoria stationt, ahonnan a District line megy. Az állomáson automatából tudunk venni, és feltölteni Oyster cardot, ami egy nagyon okos ötlet. A kártyára tudunk pl bérletet venni, de pénzzel is feltölthetjük. A metrónál csak lehúzod a kijelölt helyen, vagyis chek-in-elsz, ahol leszállsz ott meg check-outolsz és annyit von le, amennyit szükséges.

Az albérlet elég jó helyen van, belváros széle, közel a Canary Wharfhoz, ami itt egy nagy üzleti negyed, tele a bankok felhőkarcolóival. Vivi vett nekem kaját (köszi), hogy ne haljak éhen, ezt a csirkés paradicsomszószos tésztát csak mikrózni kellett. Az angol konyha (lol) nagyon más, ahhoz képest amit megszoktunk, ennek konkrétan nem volt semmi íze. A só nagy barátom lesz itt. Mivel még nem volt gyakorlatilag semmink, első körben ágyneműt kellett szerezni és törcsit, amit pár megállóval odébb a Westfield Shopping centerben akartunk megejteni. A Marks&Spencer az orrom előtt csukta be a földszinti ajtót, így az emeletre loholva éppen becsusszantam a biztonsági őr lába között, de gyanús volt ez hiszen még nincs 10 óra és Vivinek azt mondták hogy 11 nyitva. Igen. Aug 12-ig. Sok időnk nem maradt, mert szándékuk jelzéseként lekapcsolták a villanyt is, így csak takarót vettünk végül. Az albi mellett szerencsére van egy Tesco, ami meg éjfélkor zár, pont 10 perc múlva, így ott is csak egy törcsit tudunk beszerezni, szendót, meg kávét reggelire. Első nap egy kicsit peches, de lesz ez még így se.

 

Kilátás a kertből

Az albérlet egy 3 emeletes ház földszinti lakása, érdekes módon tartozik hozzá egy kert is, ami csak a miénk. Az angolok szeretik a kerteket, ami a városon is meglátszik, mert iszonyat mennyiségű park van mindenfele. A kecóban 4 szoba van, az egyik üres, miénk kettő, és a 3.ban van egy francia páros, egy fekete srác (David) és egy fehér idősebb nő (Katherine). Ők tanulni érkeztek, ami elég hamar kiderült a beszédükből, szóval tőlük nem nagyon fogok angolul tanulni, max gyakorolni a társaságban való megszólalást.

Első reggelen ismét irány a Tesco. Teljesen más mint ami otthon van, sokkal nagyobb a választék, van külön World Foods section, ázsiai, ír, arab, meg mindenféle kajákkal, amiket egyelőre nem sikerült beazonosítani. Tetszik, hogy sokat akcióznak, sokszor többet érdemes venni adott dologból. Sok olyan kaja van amire otthon nem nagyon van igény, az angolok szerintem lusták főzni, ezért sok félkész vagy teljesen elkészített étel van, pl a háromszög szendvicsek, vagy a dobozos mikrózható kaják. Látszólag a minőségük is jobb, mint a hozzánk exportált maradék szar, és nagyon törekszenek arra, hogy ne legyen ízük. Sok mindent szeretnek nagy mennyiségben az emberre tuszkolni, láttam 160(!) filteres teát kb 1000 forintért. A félkész kajáiknak szintén semmi íze, viszont az édességek iszonyat tömények. Vivitől szülinapra kaptam egy cheesecaket (krémes minitorta), de olyan édes, hogy az otthon átlagos tortaszeletnek a fele is elég ebből. Lassan fogy 🙂 Emellett gyártanak csomó vicces tortát gyerekeknek, pl Spongyabobosat 🙂

Ami még új volt nekem az a self checkout. Egy monitor előtt magadnak húzogatod le a termékek vonalkódját, és pakolod a bal oldalra bele a zacsidba ami egy mérlegen áll, hogy ne tudj csalni. Ha lehúztál mindent betolod a pénzt, vagy a kártyádat és mehetsz Isten hírével. Ügyesen rád tukmálnak egy csomó kaját amire lehet szükséged sincs, aztán elvégeztetik veled a pénztáros munkáját, ráadásul még élvezed is, mert a kijelző azt mondja neked hogy milyen ügyes vagy. Persze vannak rendes kasszák is, de kíváncsi vagyok, mikor kezdik el kirugdosni a szükségtelenné vált munkatársakat.

Ismét irány a Westfield, ahol meg tudjuk venni a párnákat (láttatok már zenelejátszós párnát?), meg amit még találunk. Nappal megfigyelve sokkal nagyobb mint hittem, a pécsi árkád kb 10x veszne el benne. De még a legnagyobb budapesti pláza is 3x. Négy szinten 250 üzlet, meg rengeteg ember, főleg így paralimpia idején. A nagyobb marketek mint pl a Marks&Spencer meg a Primark (kb mint a C&A, olcsó és mindig találsz itt magyarokat) mind a 4 emeletet átívelik, az üzleten belül mozgólépcsőkkel közlekedhetsz az osztályok közt. Ami a legjobban tetszett az egy ruhabolt, aminek szerintem nagyon eltalálták a hangulatát, Vivi klausztrofóbiás lett 😀 Sötét van az üzletben, de inkább félhomály, és rengeteg növény, pálma szerű levelekkel, lámpákkal megvilágítva, a falakon mintás, vörös tapéta, kb olyan mintha felfedező lennél a dzsungelben, csak itt ruhákat fedezel fel. Egyébként itt a Westfieldben találtam rá a mostani kedvenc autómra is 🙂

Meséltek már a Canary Wharfról, hogy ilyen-olyan luxuskörnyék, érdemes megnézni, és ha már a közelben lakunk miért ne. Docklands felől érkezve egy csatornához érünk, ahol hajók horgonyoznak, és ezeken laknak is, kint grillezgetnek, a hajót növényekkel díszítik és furán néznek ha bebámulsz az ablakon. Eztán érsz be a felhőkarcolók közé, és mivel vasárnap késő délután van, így csak pár lélek bolyong az utcákon, ami ad egy posztapokaliptikus feelinget az egésznek, mint New York elhagyatott utcái. Rengeteg repülő is erre halad el, már már azt vártam mikor csapódik be az egyik a felhőkarcolóba. Elég lenyűgöző ennyi magas üvegépület, és hátborzongatóan nyomasztók is az üres utcák. Egy forgalmasabb hétköznapon visszanézek egy normálisabb fényképezővel, mert ez 5 kép után lemerül. Végül találtunk egy parkot ahol legalább 10 ember (a túlélők :)) nézték a Forma1-et egy nagy kivetítőn. Sötétedés miatt el kellett indulnunk haza, de még belefutottunk a Cat and the Canary Pubba, illetve egy elég okádék szoborba, aminek a lábához be is pózoltam. Ijesztő a hasonlóság mi?

 
   
 
   

Ennyit az első két napról, következő beszámoló on next sunday, addig lesz dolgom a munkakeresgéléssel és a bankszámlanyitással.

Reklámok

3 hozzászólás

  1. Whehehe. Original Penguin. YEAH!

  2. A repcsin nem hegesztés van hanem szegecs 🙂

  3. Szia Roni!
    Self check-out màr a nyiregyi tescoban is van 😉
    Sok sikert odakinn! Szorìtok Neked! *.*

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: