Halészlé és James Bond

Már két hete dolgozom itthon, és egész jól megy. Azt leszámítva, hogy egyelőre nincs sok dolgom. Minden nap 4kor van egy megbeszélés és mindenki elmondja mit csinált aznap, de én még nem büszkélkedhetek sok mindennel a bugfixeken kívül, ami kissé frusztrál.

Múlt szombaton elhatároztuk, hogy megnézzük azt a magyar palacsintázót, amit a Csabi talált facebookon. Közvetlenül a Victoria station mellett van, és első ránézésre csalódás volt. Étteremre számítottunk ahova be lehet ülni, de ez csak egy kis bárpultos falatozó volt, mint egy gyrosos. Ha már itt vagyunk együnk egy palacsintát, baj nem lehet belőle. A pultos csávó már a köszönésünkből levágta, hogy magyarok vagyunk és egyből ajánlotta is a halászlevet. Hétvégén a Crepe Fun-Tasticban kifejezetten a magyaroknak főznek, így kerülhet a menüre pörkölt, húsleves és most halászlé. Hát hogy a viharba ne kérnénk halászlevet balatoni gyerekek lévén, még pálinka is kaptunk étvágycsinálónak. Csabi már régen elhatározta, hogy ő bizony Sió gyümölcslevet fog inni, és ezzel sem tudtuk megfogni a csávót mert egy perc múlva visszajött egy korsó baracklével, ami Angliában ritka mint a fehér holló. Máris a szívembe lopta magát a hely. Jövő héten húsleves lesz cigánypecsenyével, ha netán londoni magyar is olvas. Úgy feldobódtunk a halászlétől, hogy gyalog mentünk egy a Big Benig, és a Westminster állomásnál mentünk le a tubehoz.

 

Vasárnap el akartam menni a Westfieldbe mert kellett egy körömvágó olló, irány a Boots, ami kb a DMnek felel meg otthon. Tele van nővel. Csabi talált egy jó parfümöt, de kifogyott az üvegcse, úgyhogy a pult másik oldalán kezdte a tenyerébe fújni a cuccot, amit egy eladónő észre is vett, és kérdezte hogy kell e mintapapír  Már az is gyanús volt hogy rózsaszín virágosat adott, de szólt is hogy ez itt a női részleg, úgyhogy jobbnak láttuk ha nem égetjük tovább magunkat. Már most látom, hogy sok jó kajálda van amit ki kell próbálnunk a Westfield kajaudvarában, most egy pizzériát néztünk ki, de a nevére sajna már nem emlékszem. A választék jóval szegényebb mint otthon, megszoktam hogy 40 pizza közül lehet választani és mind rogyásig van hússal, de ez itt vagy nem szokás, vagy rossz helyen vagyunk. Az angol konyhából kiindulva rendeltem egy Diavolo pizzát, gondoltam úgysem lesz csípős. Rosszul. Kószálás közben a mozihoz keveredtünk, és ami a Vue-ban érdekes, hogy nincsenek pénztárak, a jegyet egy tapiképernyős gépnél lehet megvenni, kiválaszthatod azt is hol szeretnél ülni. Ezen fellelkesedve sebtiben beültünk az új James Bond filmre. Azt hiszem mondtam már, hogy a TV reklámok hangulata itt egészen más, pl nem a hiteleket akarják rád sózni  hanem segélyvonalat hoznak létre, hogy a bank ne tudjon kihasználni. Vagy adakozás beteg gyerekeknek, árva kutyáknak, és egy értelmezhetetlen gyorskaja reklám ahol egy ember a mikrósütő(?). A reklámok a moziban ilyen hangrendszerrel és képminőséggel még nagyobb hatást érnek el, amióta széles vásznon láttam a Britek toborzóreklámját, katona akarok lenni.

Mindenesetre már a reklámok nézése is élmény volt, a film annyira nem nyűgözött le, mondjuk érdekes volt látni, hogy Bond azon a tube lejárón jött fel, ahol mi tegnap mentünk le, és hogy arra a metróra szállt, amivel a Csabi jár dolgozni. Nagyon eltalálták a főcímet, Adele hangja és a képi világ 100% James Bond, sajnos a film többi részéről ezt nem tudom elmondani. Volt benne pár epic jelenet, de azon gondolkoztam, hogy ha a főszereplőt más játszaná és nem így hívnák, akkor is így nézném a filmet. Egyébként szerintem Daniel Craig az utolsó Bond film óta vagy 10 évet öregedett. A rajongók és kritikusok szerint eddig ez a legjobb Bond film, nálam 007/10.

Régóta szeretnék egy vezeték nélküli fejhallgatót, úgyhogy elkezdtem keresgélni amazonon, és most ott tartok, hogy 5 csomag fog érkezni a héten. Ez az amazon nagy találmány, rengeteg cucc van fent, mint a Vaterán, csak itt nem kell licitálni, és mivel a forgalmazók is itt kereskednek, újonnan is vehetsz dolgokat. A kiszállítás igen gyors, szombaton rendeltem, és kedd/szerdán már majdnem minden megjött. A fejhallgató csalódás volt, recseg ropog, élvezhetetlen, úgyhogy ilyet ne vegyetek. Viszont, ami itt elég hasznos, az az amazon return&refund rendszere. Nem csak akkor küldheted vissza a terméket ha hibás, hanem akkor is ha nem tetszik. Úgyhogy ez megy is vissza a feladónak.

Thomson WHP3001BK

December 26.-án indulunk haza, szilveszterkor Pest a cél, remélem szerveztek valamit 🙂 Aki igényt tart édességre, vagy egyébre az írja meg, hogy be tudjak vásárolni.

Reklámok

5 hozzászólás

  1. Majd iszunk egy sört, ha hazajössz. Thomson-ból szerintem az összes típus hanyagolandó…

    • Jah, Laci voltam 😀

  2. Pécsre nem jössz papi?

    • megyek, megyek mindenfele, csak az időm lesz szűkös

  3. Csokit nem kaptam 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: